Idézet az Összefogás a Faluért Mozgalom választási programjából, mely tartalmazza
a munkacsoportok feladatait:
"A képviselő-testületet a döntéshozatali mechanizmusa is jól jellemzi. Az elmúlt időszakokban a bizottsági rendszert csak látszólag működtették. A bizottságok feladata alapvetően a döntés-előkészítés, amelynek során együttműködnek a hivatal szakmai csapatával, a civil szervezetekkel, valamint külső szakértő tanácsadókat vehetnek igénybe. A társadalmi együttműködés keretében munkacsoportokat hozunk létre, melyek a bizottságoknál sokkal részletesebb bontásban működnének. Tagjai egyrészt az adott terület helyi szakértői, másrészt a képviselő-testület illetékes kapcsolódó bizottságának egy tagja, így valósítva meg a kapcsolatot a képviselő-testület és a szakmai munkacsoport között. A munkacsoportok feladata, hogy a felmerült problémákra megoldási alternatívákat dolgozzanak ki, bemutatva ezek előnyeit és hátrányait, javaslatot téve a legoptimálisabb megoldásra. Ennek ismeretében tehet a szakbizottság javaslatot a testületnek a döntés meghozatalára. A bizottság természetesen nem lehet, így nem is lesz kötve a munkacsoport javaslatához, de amennyiben azt támogatja, úgy azt komoly szakmai érvekre, meggondolásokra alapozva teheti. Ezzel párhuzamosan, míg a munkacsoport tárgyalja az ügyet, addig a bizottság kapcsolatba lép a civil szervezetekkel és az érintettekkel, és velük is egyeztet ugyanezen témában, amennyiben ezt az ügy súlya indokolja, falugyűlést szerveznek a lakosság véleményének megismerésére."
A munkacsoportok alakításának folyamata:
Munkacsoport bármilyen témában alakulhat. Létrejöhet állandó tanácsadói-, vagy eseti feladatokra a bizottsági elnökök (Szabó István, Gábor Ákos) és a polgármester (Székely László) jóváhagyásával. A Munkacsoportok megalakításának előfeltétele, a témát felügyelő állandó Bizottságok támogatása. A leendő munkacsoport lehetséges tagjait a bizottsági elnökök egyike vagy az általa megbízott munkacsoport vezető választja a szakmai regiszter figyelembe vételével. A lehetséges tagok a munkacsoport alakuló ülésén véglegesítik a munkacsoport tagjait, vezetőjét illetve a munkamódszert. A megalakulás után a munkacsoportok összetétele változhat.
A munkacsoportok alakulhatnak egy témakör köré, de akár egy adott feladatra is.
A jelenleg működő munkacsoportok:
Pénzügyi és Gazdasági munkacsoport:
Csop.vezető: Szabó Tamás
Tagok: Donáth Ernő
Maurer-Somogyi Ákos
Paszternák Csaba
Piros Máté
Riteczné Fogaras Mária
+ Szabó István
Kapcsolat: Szabó István , (20) 416-2065
Közlekedésbiztonsággal, forgalom szervezéssel, utakkal kapcsolatos feladatok végzésére is alakult egy csapat, mely a Településfejlesztési munkacsoport egy részéből és más szakemberekből, civilekből alakult.
Csop.vezető: Molnár László Aurél
Tagok: Magosányi Árpád
Michael Mansell
Jordán László
Ritecz János
Kapcsolat:
Feladatuk: A meglévő főút terv felülvizsgálata, forgalombiztonsággal kapcsolatban kiírt pályázatokra történő előkészületek.
Környezetvédelmi munkacsoport:
Csop.vezető: Bárczi István
Tagok: Czinkóczky Attila
Nyist Csaba
Dr. Kovács Tamás
+ Badacsonyi Zoltán, Szabó István, Varga István, Zsarnóczay István
Kapcsolat: Szabó István , (20) 416-2065
Jelenlegi feladataik: Környezetvédelmi program előkészítése kommunális hulladék gyűjtésével, szállításával kapcsolatos szerződések felülvizsgálata, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatok.
Kulturális és Művelődési Munkacsoport:
Csop.vezető: -még nem volt ülés, nincs megválasztva-
Tagok: Bakos Erzsébet
Csák Attila
Dr. Ferencz Magdolna
Homonnay Zsolt
Jánosi András
Karvázy Szabolcs
Sebestyén Hajnalka
Schnell Ádám
+ Bálint Judit
Kapcsolat:
Oktatási Munkacsoport:
Csop.vezető: -még nincs megválasztva-
Tagok: Balla Szilvia
Döme Erzsi
dr. Hadházi Éva
Karvázy Gyöngyvér
Omray Ferenc
Patkó Lajos
Reuss Gabriella
Sarlós Erzsébet
+ Bálint Judit
Kapcsolat:
Ifjúsági Klub munkacsoport:
Csop.vezető:
Tagok: Asztalos Máté
Dr. Ferencz Magdolna
Nagy Marci
Tihanyi Péter
+ Tollner József
Kapcsolat:
Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Munkacsoport:
Csop.vezető: Schneider Mihály
Tagok: Gábor Ákos
Gebri József (kmb)
Omray Ferenc
Váraljai András (Pátyi Polgárőr Egyesület elnöke)
Kapcsolat: Gábor Ákos (20) 239 4422
Sport munkacsoport:
Csop.vezető:Bach Gyula
Tagok: Czeizing Ottó
Darab Tibor
Furuglyás Péter
Majthényi Réka
Miskolci László
Temesszentandrási Gábor
+ Gábor Ákos, Szeitz Zsolt
Kapcsolat: Bach Gyula
A fenti tartalom sűrűn változó információkat tartalmaz, így azok - törekvésünk ellenére- nem feltétlenül fedik minden esetben a pillanatnyi állapotot. Ha eltérést tapasztal, kérem jelezze ezen a mail-címen: webmester@paty.hu.